Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) képviselőjének részvételével egy nemzetközi szakértői csoport vizsgálja át újra a Natascha Kampusch elrablása ügyében keletkezett osztrák aktákat - számolt be róla az osztrák média a belügyminisztérium közlése alapján.
Read More »Európai ügyek
Botrányba fulladt a megemlékezés
Botrányoktól sem volt mentes az 1995-ös srebrenicai népirtás áldozataira való szerdai megemlékezés. Az eseményen sok állami vezetőt füttyszó fogadott, a rendezvény szervezőjét pedig fizikailag is inzultálták.
Read More »Az RMDSZ szerint Tőkés félretájékoztatta az Európai Néppártot
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke pénteken levélben tájékoztatta a romániai helyzettel kapcsolatos álláspontjáról az Európai Néppárt (EPP) vezetőit, miután Tőkés László európai parlamenti képviselő Kelemen megfogalmazása szerint "több megtévesztő szándékú levelet" tett közzé az RMDSZ-ről és annak politikai cselekedeteiről.
Read More »Stagnál a demokrácia Szlovákiában
A Közéleti Kérdések Intézete (IVO) elkészítette legfrissebb demokráciajelentését.
Read More »Az EP megvitatja a Benes-dekrétumok kérdését
Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága úgy döntött, hogy szeptember 20-ai ülésén megvitatja a Benes-dekrétumok elleni beadványt.
Read More »A Vajdasági Magyar Szövetség nem lesz koalíciós partner
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elfogadja Ivica Dačićnak, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) vezetőjének meghívását, és tárgyal a kormányalakítással megbízott politikussal, de nem lesz tagja a kormánykoalíciónak.
Read More »Elfogták a legkeresettebb szlovákot
A közép-amerikai Belize egyik szigetén a helyi rendőrség elfogta Karol Mellót, a legkeresettebb szlovákiai bűnözőt, akit kettős gyilkosság megrendelésével vádolnak. A gyanú szerint szerepe volt egy alvilági főnök megölésében is.
Read More »Leváltották a rendőrakadémia korrupcióval gyanúsított rektorát
A pozsonyi rendőrakadémia szenátusa csütörtökön leváltotta posztjáról az oktatási intézmény rektorát, akit hivatali visszaéléssel és korrupcióval gyanúsít a rendőrség.
Read More »Segítik a jogaikban sértett magyar diákoknak
A szerbiai Magyar Nemzeti Tanács (MNT) kész segíteni azoknak a magyar diákoknak, akiket jogsérelem ért, mert az újvidéki egyetem jogi karának felvételi vizsgáján magyar nyelv és irodalom helyett szerb nyelvből és irodalomból kellett vizsgázniuk.
Read More »Egy tárcát vezet magyar képviselő a vajdasági kormányban
A szerdán megalakult vajdasági tartományi kormány 11 tárcája közül egyet vezet magyar, Deli Andor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselője
Read More »Magyar luxusautókat loptak a székelyek
Nagyszabású országos razziát indított a rendőrség, Magyarországon eltulajdonított luxusautókat keresnek Bákó, Hargita, Kovászna és Vrancea megyében.
Read More »A kettős állampolgárság intézményét szorgalmazó munkacsoport alakul
A kettős állampolgárság intézményét szorgalmazó munkacsoporttá alakul át a már lezárult aláírásgyűjtést megszervező petíciós bizottság.
Read More »Szlovákia: Csökkentenék a kényszervállalkozók számát
A pozsonyi kormány törvénymódosítással próbálja elérni, hogy a vállalatok ne egyéni válalkozóként foglalkoztassák azokat az embereket, akik valójában alkalmazotti munkakört látnak el.
Read More »Németh Zsolt: „Látványos a változás a szlovák-magyar tárgyalások hangnemében”
Németh Zsolt szerint látványos a változás az új szlovák kormánnyal folytatott tárgyalások hangnemében.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.