A Vajdasági Magyar Szövetség nem lesz koalíciós partner

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elfogadja Ivica Dačićnak, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) vezetőjének meghívását, és tárgyal a kormányalakítással megbízott politikussal, de nem lesz tagja a kormánykoalíciónak – nyilatkozta a Politika című napilapnak Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti frakcióvezetője.

A VMSZ a Demokrata Párttal (DS) már korábban aláírt egy együttműködési szerződést, és nincs szándékában koalíciós partnert cserélni – tette hozzá a magyar képviselő.

Pásztor Bálint a belgrádi újság internetes oldalán megjelent cikkben elmondta, hogy Dačićtyal még az előtt beszéltek, hogy a szocialista vezető megkapta volna a kormányalakítási megbízatást, és várható egy újabb megbeszélés is, miként azt korábban jelezték.

„Ám ezt követően sem változik meg a helyzetünk és az álláspontunk” – hangsúlyozta a VMSZ-politikus.

A VMSZ nem cseréli le koalíciós partnerét. A VMSZ és a DS együttműködése tartományi és helyi szinten már megvalósult, a magyar párt kész konstruktív ellenzékként tevékenykedni – mondta Pásztor Bálint.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »