Meddig maradnak Maliban a francia csapatok és miért repedezik a katonai beavatkozással kapcsolatos nemzeti konszenzus?
Read More »Európai ügyek
Ausztria döntött: marad a hadkötelezettség
Minden marad a régiben nyugati szomszédunknál. Relatív magas választási részvétel mellett a szavazók 60 százaléka voksolt a hadkötelezettség fenntartása mellett, a maradék 40 százalék támogatta a hivatásos hadseregre való átállást.
Read More »Még nem elégedett Brüsszel a magyar médiatörvénnyel
Még mindig elégedetlen az Európai Bizottság a magyar médiaszabályozással – mondta a BruxInfo kérdésére egy szűkkörű tájékoztatón a médiaügyekért felelős bizottsági alelnök. Neelie Kroes annak kapcsán beszélt erről, hogy a múlt héten elkészült az európai sajtószabadság helyzetét felmérő szakértői csoport jelentése. Ezzel összefüggésben elmondta, a magyar médiatörvény volt a fő oka annak, hogy 2011 őszén javasolta a csoport felállítását, és a jelentés alapján most induló vita után dönt majd Brüsszel arról, hogy javasolja-e egy sajtószabadság irányelv megalkotását.
Read More »Három évet kaphat a tüntetésen lövöldöző férfi
Garázdaság miatt emelt vádat a rendőrség az ellen a 32 éves férfi ellen, aki szombaton a pozsonyi Hodža téren az államfő elleni tüntetésen gázpisztollyal lövöldözött a levegőbe.
Read More »Egyre kevesebb a magyar nemzetiségű Eszéken
Egyre kevesebb a magyar, a német és a szerb nemzetiségűek száma Eszéken (Osijek) - írja a Glas Slavonije országos terjesztésű horvát megyei napilap hétfői kiadásában.
Read More »A MOB Székelyföldön alapozná meg a magyar aranyakat
A jövőben a magyar olimpiai csapat több sportága is Székelyföldön töltheti fel elemeit.
Read More »Példátlan informatikai támadás érte Romániát
Informatikai támadás érte Romániát – közölte szombaton a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője.
Read More »Freedom House: Putyin „vasökle” egész Eurázsiára nyomást gyakorol
A Freedom House múlt héten publikált éves értékelése kiemeli az Oroszországra jellemző autoriter tendenciák térnyerését, hangsúlyozza a demokratikus értékek hanyatlásának problémáját a régióban, és elítéli a "vasököl" korának visszatérését Eurázsiában.
Read More »Sajtószabadság-irányelvet javasolnak a Kroes által felkért szakértők
A sajtószabadságot és a média sokszínűségét biztosító európai uniós keretjogszabály létrehozását javasolja az a jelentés, amelyet a Vaira Vike-Freiberga volt lett államfő által vezetett szakértői csoport készített Neelie Kroes európai bizottsági alelnök felkérésére. A dokumentum nem nevez a nevén egy tagországot sem, viszont tagállami tapasztalatok alapján 30 ajánlást is megfogalmaz egy esetleges majdani irányelvhez.
Read More »Újabb CDU-bástya dőlt le Németországban
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) az alsó-szászországi választást is elbukta.
Read More »Ismét napirenden az euró megmentése
A tengerentúli piacok ma Martin Luther Kingre emlékezvén zárva tartanak, ezért az európai börzék várhatóan csökkentett módban üzemelnek a mai nap folyamán.
Read More »Korrekció jöhet a budapesti tőzsdén
A BUX és az MOL esetében figyeljünk arra, hogy egy mai esést követően "evening doji star” alakzat formálódhat a pénteki doji gyertyák után, ami komolyabb negatív korrekciót vetítene előre a parketten.
Read More »Mobilszolgáltató lehet a Szlovák Posta
Nem kizárt, hogy a mobilszolgáltatók piacára lép a Szlovák Posta.
Read More »Két jó hír is segíti ma a Telekomot
Két fontos és jó hír is segítheti ma a Telekom árfolyamát. Egyrészt, most már bizonyossá vált, hogy a Getronics kiszáll az útdíj tenderből.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.