A székely zászló kitűzésére buzdítanak

A székelyföldi Kovászna megye önkormányzatának elnöke, Tamás Sándor arra kérte a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely körül elhelyezkedő települések polgármestereit, hogy valamennyi településen tűzzék ki a polgármesteri hivatal homlokzatára a székely zászlót.

Tamás Sándor – aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kovászna megyei szervezetét is vezeti – a Mediafax hírügynökségnek elmondta: e gesztussal a polgármesterek szolidaritást vállalhatnak azokkal az elöljárókkal, akik ellen a megye prefektusa pert indított a zászló kitűzése miatt.

„Azért kértem ezt a polgármesterektől, mert a Székelyföld iránti elkötelezettség a szívünkben van” – jelentette ki Tamás Sándor. A megyei önkormányzat jogász végzettségű elnöke ezúttal is nyomatékosította, hogy a zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése – megítélése szerint – nem ütközik törvénybe.

A kék alapon hosszanti arany sávot, valamint holdat és csillagot ábrázoló székely zászlót a megye több polgármesteri hivatalának a homlokzatára is kitűzték már; lobog a sepsiszentgyörgyi városházán és a Kovászna Megyei Tanács épületén is.

A Kovászna Megyei Törvényszék tavaly novemberben elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy Uzon község polgármesteri hivatalára Románia és az Európai Unió zászlaja mellett a székely zászlót is kitűzték.

A prefektus magyar szimbólumokat érintő intézkedései ellen november 8-án mintegy kétezren tüntettek székely zászlókkal Sepsiszentgyörgyön a prefektusi hivatal előtt.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »