Migráció: sokkal kevesebben jönnek most Európába

  • Áprilisban 90 százalékkal csökkent a Törökországból a görög partokra érkezett migránsok száma – jelentette az uniós határigazgatási ügynökség pénteken.
  • A Frontex adatai szerint mindössze 2700 ember érkezett Görögországba vízi úton Törökországból, ami az előző hónaphoz képest jelentős, 90 százalékos csökkenést jelent.
  • Az ügynökség szerint az eredmény a szigorúbb határellenőrzés és az EU és Törökország között létrejött megállapodásnak köszönhető.

Áprilisban 90 százalékkal csökkent a Törökországból a görög partokra érkezett migránsok száma – jelentette az uniós határigazgatási ügynökség pénteken.

A Frontex adatai szerint mindössze 2700 ember érkezett Görögországba vízi úton Törökországból, ami az előző hónaphoz képest jelentős, 90 százalékos csökkenést jelent. Az ügynökség szerint az eredmény a szigorúbb határellenőrzés és az EU és Törökország között létrejött megállapodásnak köszönhető.

Az illegális bevándorlók legtöbbje szíriai, pakisztáni, afgán és iraki volt.

A jelentés szerint az EU-török megállapodás értelmében valamennyi illegálisan útra kelt migránst – a szíriaiakat is beleértve – visszafordították Törökországba.

Arról tájékoztattak, hogy Észak-Afrikából ugyanakkor 8370 – főként eritreai, egyiptomi és nigériai – migráns érkezett a hosszabb és veszélyesebb földközi-tengeri útvonalon keresztül Olaszországba.

Beszámoltak arról is, hogy a nyugat-balkáni útvonalon érkezett migránsok száma jelentősen csökkent a görög-macedón határvédelemnek köszönhetően. Összesen 3830 esetet regisztráltak áprilisban, amely az egy évvel ezelőtti számoknak valamivel több, mint a felét, a márciusi adatoknak negyedét jelenti.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »