Új hivatalt kap Fico szövetségese

A kormány új államigazgatási szervet hoz létre Peter Pellegrini (Smer) beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettesnek. Miroslav Beblavý szerint teljesen új minisztériumot hoznak létre, holott a korábbi miniszterelnök-helyettesek beérték a kormányhivatal szolgálataival, írja az Új Szó. A kabinet tegnap gyorsított eljárásban jóváhagyta a hatásköri törvény módosítását, mely kibővíti Peter Pellegrini hatáskörét az uniós alapok merítésének irányítása, koordinálása és elbírálása terén. Az új hivatal felel majd az államigazgatás informatizációjáért és a nagyberuházásokért is. „Gyakorlatilag egy új minisztériumot hoznak létre, még akkor is, ha a kormány másképpen nevezi. Az új hivatalt a minisztériumokkal azonos jogkörökkel ruházzák fel, beleértve a törvényalkotást is. Élén miniszter áll majd, és saját területén az államigazgatás központi szerveként fog működni” – mutatott rá Miroslav Beblavý (független). Hasonlóra egyébként 1995 óta nem volt példa. Akkor Vladimír Mečiar idejében alakították ki az építésügyi minisztériumot, mely azóta már megszűnt. A képviselő arra is emlékeztetett, hogy elődei megelégedtek a kormányhivatal szolgáltatásaival. „Ahogyan Robert Fico fogalmazott: ha valami úgy jár, mint a kacsa, úgy hápog, mint a kacsa, és úgy néz ki, mint a kacsa, az Pellegrini minisztériuma” – közölte Beblavý. Peter Pellegrini cáfolta, hogy irányítása alatt új tárca alakulna. Állítja, hogy csak egy hivatal alá központosítják a már meglévő szakosztályokat és alkalmazottakat.

Az új hivatal létrehozása függetleníti Pellegrinit a kormányhivatal vezetőjétől, Igor Federičtől, aki eddig a miniszterelnök-helyettesek kezét sok mindenben megkötötte.

A módosítás azt is lehetővé teszi, hogy a minisztériumoknál három államtitkári posztot alakítsanak ki, ezt Szlovákia közelgő uniós elnökségével indokolja a kormány. Beblavý szerint a jobboldali kormányok alatt egy, maximum két államtitkárt alkalmaztak. Ha a parlament is rábólint a módosításra, akkor az új hivatal június 1-től megalakul.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »