Magyar bíróságnak adhatják át Zsák Malina Hedvig ügyét

Zsák Malina Hedvig kérvénye alapján az ügyében illetékes Nyitrai Járási Bíróság kérelmezte a szlovák igazságügyi tárcánál a fiatal nő ellen hamis tanúzás miatt folyó eljárás magyarországi bíróságnak történő átadását – írta csütörtökön az Új Szó című pozsonyi napilap.

A kérelmet a bíróság február 18-án küldte el a szaktárcának – írta az Új Szó, amely szerint, kérdésükre a minisztérium nem tudta megmondani, mikorra születhet döntés az ügyben.

A fiatal nő ellen – akit vallomása szerint Nyitrán, 2006-ban még diáklányként azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán – még 2007-ben indított eljárást a szlovák főügyészség, miután megveretése ügyében a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallotta. Az ügyben hamis tanúzás miatt 2014 decemberében nyújtott be vádindítványt a szlovák főügyészség Zsák Malina Hedvig ellen, aki azonban 2013-ban felvette a magyar állampolgárságot, majd Szlovákiából Magyarországra költözött.

2012 februárjában a szlovák kormány már nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügyével összefüggésben. Akkori közleményében Pozsony elismerte, bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy sérülhettek a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai. A fiatal nő ellen folytatott eljárás mindazonáltal máig nem zárult le.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »