Szlovákia: Berényi József távozik az MKP éléről

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke hétfőn a felvidéki magyar párt elnökségének pozsonyi ülésén bejelentette lemondását; a döntést a testület tudomásul vette, így az hatályos.

„Mivel nem sikerült a parlamenti küszöb átlépése, tájékoztattam az elnökséget arról, hogy lemondok pártelnöki tisztségemről” – mondta az MTI-nek Berényi József.

Hozzátette: a parlamenti választások eredményeit kiértékelve a párt elnöksége megállapította, hogy a szombati voksoláson az MKP közel annyi szavazatot kapott, mint négy éve, ami bizonyítja, hogy továbbra is jelentős számú szavazót tudhatnak maguk mögött, s erre a párt építeni is fog a soron következő választásokon.

Az MKP vezetősége június 11-re tűzte ki a párt tisztújító közgyűlésének időpontját, az elnöki poszthoz kötődő jogköröket addig a párt elnöksége, illetve az Országos Tanács elnöke gyakorolja majd.

„A tisztújító közgyűlésen természetesen én már nem indulok a pártelnöki tisztségért, de nem vonulok ki a politikából, az MKP munkáját továbbra is segíteni fogom” – vázolta terveit Berényi. Hozzátette: a tisztújító közgyűlésig hátralévő időben a párt vezetése megpróbálja megtalálni a megfelelő embert a megürült tisztség betöltésére.

Berényi rámutatott: a szombati voksoláson induló pártok közül az MKP kapta a legtöbb magyar szavazatot, de mivel ez nem volt elégséges a bejutáshoz, a párt nyitott annak irányába, hogy a következő választásokon kialakuljon egy olyan egység, amely a szavazástól most távol maradott magyarokat is elviszi az urnákhoz. „Ebben a kérdésben készek vagyunk tárgyalni a Most-Híd-dal” – tette hozzá.

A Magyar Közösség Pártjára a hétvégén tartott szlovákiai parlamenti választáson a választók 4,04 százaléka adta szavazatát, a felvidéki magyar párt ezzel az eredménnyel nem lépte át a pozsonyi parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »