A Magyar Mozgalom és a VMDK folytatta az egyeztetéseket

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége  és a Magyar Mozgalom képviselői folytatták azt a megbeszélés-sorozatot, amely a közelgő választásokon való esetleges közös és együttest fellépést, részvételt célozza meg.

A MM tagjai tájékoztatták a VMDK képviselőit arról, hogy a Magyar Mozgalom még nem hozta meg döntését a választásokon való részvételről.

A tárgyaló felek egyetértéssel nyugtázták, hogy az előző megbeszélésen megfogalmazott nemzeti minimummal kapcsolatban minden érdekelt fél egyetért, e tekintetben további konzultációkra, megbeszélésekre nincs szükség.

A VMDK és Magyar Mozgalom továbbra is nyitott mindazoknak a beszélgetéseknek a folytatására, amelyeket egyik vagy másik szervezet az elmúlt hetekben kezdeményezett, illetve lefolytatott.

A mai tárgyalásokon egyértelművé vált az is, hogy a két fél között a tekintetben sincs különbség, hogy az önkormányzati választások esetében fontosnak tartják más polgári csoportokkal, illetve civil szervezetekkel való együttműködést is.

A tartományi választások kapcsán elvi egyetértés mutatkozott abban, hogy önálló, magyar lista indítására van szükség, míg a köztársasági választások tekintetében további konzultációk szükségesek.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »