Ferenc pápa: az egyház kerülje a „kettős élet” csábítását

Az egyházat is átszövő karrierizmus és korrupció veszélyéről beszélt Ferenc pápa pénteken, most először utalva a Vatikánban kirobbant botrányra, amely egy magas rangú vatikáni pap őrizetbe vételéhez vezetett.

Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott reggeli mise homíliájában arról beszélt, hogy az egyháznak el kell kerülnie annak a csábítását, hogy „kettős életet” éljen. Mint mondta, azokra gondolt, akik az egyház szolgálata helyett az egyházat használják fel saját céljaikra. Papként  „úgy mutatkozom, mintha másokat szolgálnék, miközben valójában másokat használok ki” – fogalmazott az egyházfő.  „Szomorúnak” nevezte az „üzletelő” egyházat és a „karrierista, a pénzhez ragaszkodó” papokat, püspököket.

Megjegyezte: az okoz számára örömet, ha – mint fogalmazott –   Amazóniában negyven éve misszionáriusként szolgáló pappal találkozik, vagy apácával, aki évtizedek óta fogyatékosokat ápol kórházakban.

„A közéletben mindig van korrupció, a politikai és az egyházi életben is” – mondta Ferenc pápa a Straatnieuws holland hajléktalan-utcaújság pénteki számában megjelent interjúban. Hangsúlyozta: „Hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él”.

Ferenc pápa először reagált azokra a napokban Olaszországban megjelent könyvekre, amelyek a pápai államból kilopott dokumentumokkal kevéssé átláthatóként mutatják be a Vatikán pénzügyi működését és a jelentős egyházi vagyon kezelését. A könyvek szerint egyes vatikáni bíborosok luxuséletet élnek.   

A feltételezések szerint a több száz bizalmas dokumentumot Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátus, a vatikáni  gazdasági ügyek prefektúrájának titkára adta át a sajtónak. Őrizetbe vételét a Vatikán november 2-án jelentette be. A vatikáni fogdában fogva tartott Vallejo Baldát az utóbbi napokban már többször meghallgatták a vatikáni ügyészek. Az ugyanezzel gyanúsított világi     Francesco Immacolata Chaouqui szabadlábon védekezik.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »