Kevesebb papírmunka vár a következő tanévben a szlovákiai pedagógusokra, az iskolaügyi minisztérium ugyanis megszüntetett egy sor olyan dokumentumot, amely amúgy is felesleges volt – jelentette be Juraj Draxler iskolaügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Minderről az Új Szó számolt be. Az iskolai kerettantervet mostantól részben helyettesíti az állami kerettanterv, és elegendő lesz az elektronikus osztálykönyv használata, csupán a tanév végén kell majd kinyomtatni azt. A féléves bizonyítvány kiadásához sem lesz már szükség írásbeli kérvényre. Az általános iskolákban mostantól öt dokumentumtípussal kevesebbet kell majd elkészítenie a pedagógusoknak és az iskolaigazgatóknak, ezek ugyanis már korábban is feleslegesnek bizonyultak, hiszen többségüket más dokumentumok is tartalmazták. Ide tartozik az igazgató ellenőrző tevékenységének éves terve, a pedagógiai alkalmazottak pedagógiai tevékenységének és az egyéb alkalmazottak szaktevékenységének áttekintése, a pedagógiai tanács tárgyalási rendje, a kirándulasok, exkurziók terve, illetve a módszertani gyűlések és tantárgyi bizottságok tevékenységének terve. Jelentősen egyszerűsítették a természetiskolákkal kapcsolatos dokumentációt is. A pedagógusok adminisztratív terheinek csökkentésével az ún. „antibürokratikus egység” foglalkozott az iskolaügyi minisztérium keretén belül. A bizottság 13 igazgatóból és tanárból állt.
iskola Kárpát-medence oktatás pedagógus Szlovákia
Friss hírek
Az USA-ban már nem jelent veszélyt az infláció
Júniusban az Egyesült Államokban öthavi mélypontra mérséklődtek a fogyasztók inflációs várakozásai a Federal Reserve New York-i részlege által készített Survey Of Consumer Expectations havi felmérésének adatai szerint.
Read More »Az EU-nak fel kell számolnia függőségét mind a védelem, mind az energia területén
Az EU szorosan együttműködik az amerikai kormánnyal a kereskedelmi megállapodás érdekében, de ragaszkodik az elveihez, és megvédi érdekeit - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.
Read More »A globális minimumadó mégsem lesz annyira globális
A legfrissebb politikai megegyezések alapján az amerikai vállalatcsoportok kikerülhetnek a globális minimumadó hatálya alól, illetve mentességet kaphatnak a szabályok alkalmazása alól.
Read More »Hogyan válassz tetőfedő trapézlemezt? (x)
Az építkezések során a tetőfedés elengedhetetlen része a tervezésnek, hiszen a megfelelő anyag megválasztása hosszú távú költségcsökkentést eredményezhet.
Read More »Az esti pihenés fontossága: hogyan biztosíts pihentető alvást minden éjszaka? (x)
Mindenkinek vannak rossz éjszakái, de mi okozza, hogy sokszor nem tudunk elaludni? A válasz gyakran az esti szokásainkban rejlik.
Read More »Amerikai vállalatokkal gyárt majd közösen drónokat Ukrajna
Több amerikai vállalattal írt alá megállapodást Ukrajna közös dróngyártásról, beleértve elfogó drónok előállítását is - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön, dániai látogatása során.
Read More »