Háborúzni tanít az Ungvári Nemzeti Egyetem

Az új tanévben ismét lesz katonai tanszék az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE).

Az UNE médiaközpontjának tájékoztatója szerint a felsőfokú tanintézmény a Miniszteri Kabinettel, az Oktatási és Tudományos Minisztériummal, a védelmi és a belügyi tárcával együttműködve szervezi meg az oktatást – írja a Kárpáti Igaz Szó.

Az akkreditációs bizottság döntése értelmében az egyetem nappali tagozatán 140 hely várja azokat a fiatalokat, akik tartalékos tiszti rangot szeretnének szerezni. A diákok, lányok és fiúk egyaránt,  három katonai szakma közül választhatnak.

Az új tanszékre szeptember 15-ig azok a diákok jelentkezhetnek, akik  befejezték  az egyetemen a második évfolyamot. A jelentkezőkkel folytatott  felvételi interjú során ellenőrzik az illető hazafias hozzáállását, katonai szolgálatra való felkészültségét és pszichikai állapotát. A foglalkozások október elsején kezdődnek.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »