Szerbia: 1,8 százalékkal csökkent a GDP az első negyedévben

Tovább csökkent a szerb GDP az év első három hónapjában, az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, 2014 első negyedévéhez viszonyítva pedig 1,8 százalékkal – közölte pénteken a szerbiai statisztikai hivatal (RZS).

Az RZS azt is közölte, hogy az ipari termelés is csökkent január és április között, éves szinten 1,5 százalékkal.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábban úgy értékelte, hogy Szerbia gazdasága a tavalyi 1,8 százalékos zsugorodás után az idén további 0,5 százalékkal csökken, a közelmúltban azonban felülvizsgálta a szerb gazdaság idei esztendőre vonatkozó előrejelzéseit, és azokat stagnálásra módosította.

Az IMF-fel tavaly november végén kötött, és az idén január elsején életbe lépett, egymilliárd euróról szóló, hároméves készenléti hitelmegállapodás értelmében Belgrádnak át kell szerveznie a közszférát, meg kell szabadulnia a veszteséges állami vállalatoktól és csökkentenie kell az államadósságot és a költségvetési hiányt.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »