Változás a szaúdi hatalmi gépezetben és külpolitikában

Salman bin Abdulaziz al-Saud szaúdi király mindössze négy hónappal trónra kerülése után komoly változtatásokat eszközölt a hatalmi elitben, illetve a szaúdi külpolitika irányvonalaiban is, amely hosszútávon, a jelenlegi körülmények között komoly veszélyeket hordozhat magában.

Salman király pénteken módosította a szaúdi utódlási rendet, miután az első koronaherceget, Muqrint, féltestvérét menesztette, és helyére a sorban Muqrint követő unokaöccsét Mohammed bin Nayefet helyezte, akit fia, Mohammed bin Salman fog követni a trónon. Salman továbbá változtatást eszközölt a külügyminiszteri poszton is, menesztette Saud al-Faisalt, és helyére az ország washingtoni nagykövetét, Adel al-Jubeirt helyezte.

A hivatalos indoklás szerint Muqrin maga kérte leváltását, azonban ennek oka, hivatalosan legalábbis máig ismeretlen. Egyes vélekedések szerint arról van szó, hogy Muqrint kérték, hogy álljon félre, amelyet számos tény is alátámaszt.

A korábbi koronaherceg a januárban elhunyt Abdullah király megbízható embere volt, aki viszonylag távol áll a Sudayri családtól (innen származik a jelenlegi király, Salman), és a jemeni légicsapásokkal kapcsolatban is szkeptikus. 

Mohammed bin Nayef, az új koronaherceg leginkább az al-Kaida elleni harc szimbólumaként ismert, aki több éven keresztül vezette a terrorszervezet elleni szaúdi „hadjáratot”, amelynek hatására a dzsihadisták nagy számban távoztak a szomszédos Jemenbe. Többek között ez is hozzájárult a jemeni és szaúdi szárny egyesüléséhez 2009-ben, amikor létrejött az al-Kaida az Arábiai-félszigeten (AQAP). 

Mohammed bin Salman, a király fia a jemeni háború fő alakja, aki jelenleg a védelmi miniszteri posztot tölti be. Ő koordinálja a koalíció tevékenységét, tárgyal külföldi vezetőkkel a huszik elleni hadjárat megnyeréséhez. 

Salman király ezzel lényegében bebiztosította családja uralmát az elkövetkezendő évtizedekre. Kenneth Pollack a Brookings hasábjain hangsúlyozta, hogy a Sudayri család minden fontos posztot birtokol a szaúdi hatalmi gépezetben, és amelyeket nem, azokat is nem királyi leszármazottak irányítják (pl. az olajminisztérium vagy az új külügyminiszter). 

Pollack szerint ez a felállás azért lehet problémás, kiváltképp az Egyesült Államok számára, mert a Sudayri család neve a múltban összefonódott számos belső és külső problémával is. A családra különösen jellemző a túlköltekezés, az ellenőrizetlen korrupció elszabadulása, illetve a társadalmi elégedetlenség elnyomással vagy hatalmas pénzösszegek kifizetésével történő ellensúlyozása. Salman király már most komoly összegeket adományozott támogatóinak, az állami tisztségviselőknek, illetve a hadseregnek és biztonsági szolgálatoknak juttatott további bónuszokról született nemrég döntés. 

Külpolitikai fronton a család Amerika-barát, ugyanakkor erősen Irán-ellenes, amely adott esetben – és a jelenlegi események ismeretében – agresszívabb szaúdi külpolitikát eredményezhet, amely semmiképpen sem érdeke az Egyesült Államoknak, kiváltképp akkor, amikor a nukleáris megállapodást kívánja nyélbe ütni. Abdullah király közvetlenül egyik polgárháborúba sem avatkozott be, míg Salman uralkodásának már a legelején egy légitámadásokat végrehajtó koalíciót vezet. 

Egy ilyen külpolitika rendkívül veszélyes következményekkel járhat Szaúd-Arábia számára, egy olyan időszakban, amikor a régió négy országában zajlik lényegében polgárháború, erősödnek a terrorszervezetek, illetve az alacsony olajárak miatt gazdasági jellegű problémák is adódnak.

Szaúd-Arábia aktívabb és Iránt hatékonyabban ellensúlyozó külpolitikát folytat jelenleg Salman király alatt. Ezt jól jelzi Salman azon törekvése, amely egységbe kívánja kovácsolni vagy legalábbis közelíteni egymáshoz a régió szunnita vezetésű államait az iráni „terjeszkedés” ellenében. A Katarral való kapcsolatok normalizálása, a politikai iszlám feletti nézeteltérések félretétele, illetve a Törökországgal való kapcsolatok javítása mind-mind ezt az irányt támasztják alá. Továbbá ezt a nézetet erősíti a jemeni légicsapásokra épülő stratégia is, jelezve, hogy Szaúd-Arábia nem tűri meg még egy helyen az iráni befolyás tartós megszilárdulását, főleg nem déli határainál. Ennek tudatában a szárazföldi jemeni intervenció egyáltalán nem kizárt, ez azonban – ahogy korábbi írásunkban érveltünk – komoly problémákat generálhat a szaúdi vezetés számára.