Harminc szerbiai vesz részt a szíriai és iraki harcokban

Több mint harminc szerbiai állampolgár tartózkodik a szíriai és iraki harci övezetekben, és a rendelkezésre álló adatok szerint eddig már tíz szerbiai vesztette életét a harcokban – jelentette be tegnap Nebojša Stefanović szerbiai belügyminiszter.

„A balkáni régió mind vonzóbb területe a toborzásnak” – jegyezte meg a belügyminiszter, majd kifejtette: nyolc személy ellen tettek feljelentést, mert a gyanú szerint kapcsolatba kerültek a terrorizmussal, ugyanakkor öt személy ellen folyamatban van az eljárás.

„A terrorizmus globális probléma, amely nem ismer határokat, nem riad vissza senkitől sem” – szögezte le Stefanović, majd elítélte a civilek elleni támadásokat, illetve a zvorniki rendőrállomás elleni terrortámadást is, amelyben egy rendőr életét vesztette.

A szerbiai belügyminiszter ugyanakkor bejelentette, hogy hamarosan elkészül a terrorellenes harc stratégája, ezzel pedig növekedni fog a rendőrök jelentősége a helyi közösségekben. Szavai szerint a cél az, hogy közvetlenül jussanak hozzá azokhoz az információkhoz és hírszerzési adatokhoz, amelyek felhasználásával megakadályozható a potenciális terrorelkövetők radikalizálódása és toborzása.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »