Az IMF nem enged Görögországnak

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa az utóbbi harminc évben egyszer sem engedélyezett hiteltörlesztési halasztást, mondta pénteken Washingtonban Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy Görögország esetében ez elképzelhető lenne-e.

Az MTI szerint Lagarde az IMF és a Világbank hivatalosan pénteken elkezdődött, háromnapos tavaszi közgyűlésén beszélt erről. Kiemelte: a korábban két fejlődő országnak engedélyezett halasztás nem hozott eredményeket, fejlett gazdaság pedig még sohasem kapott halasztást a törlesztésre.

Az IMF-vezér szavai szerint minden lehetőség minden ország előtt nyitva áll, ám a cselekvésnek ez az iránya nem lenne ajánlatos a jelenlegi helyzetben. Lagarde azt tanácsolta, hogy Görögország folytassa a munkát a gazdasági stabilitás helyreállítása érdekében, ám véleménye szerint ez a cél nem valósítható meg egy utolsó pillanatban megkötött politikai megállapodással.

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a Lagarde-dal folytatott megbeszélés után kijelentette: „nagyon rosszul informáltak” azok az újságírók, akik szerint a vezérigazgatótól visszautasítást kapott volna. Leszögezte, hogy „nagyszerű” párbeszédet folytattak. (Varufakisz egyébként röviden szót válhatott Obama elnökkel is, amikor a Fehér Házban csütörtök este megemlékezést tartottak a görög függetlenség kikiáltásáról.)

MTI

Friss hírek