Segíteni kell a kárpátaljai magyarokat a szülőföldön maradásban

Segíteni kell a kárpátaljai magyarokat, hogy a mostani nehéz helyzetben is szülőföldjükön tudjanak maradni – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

Kövér László vasárnap Komáromban, a felvidéki kitelepítettek emléknapján az M1 csatornának nyilatkozva hangsúlyozta: „Ukrajnában súlyos a helyzet, az egzisztenciális feltételek kezdenek eltűnni”.

A házelnök kiemelte: miközben a jobb élet reményében menekültek tízezrei árasztják el az Európai Uniót, egy jelentős részük Magyarországot, a magyar államnak és az embereknek is mindent el kell követniük, hogy segítsék a kárpátaljai magyarokat a helyben maradásban.

„A határon túli magyar kisebbségek között mindig is ők voltak a legnehezebb helyzetben, ugyanakkor náluk a legalacsonyabb az elvándorlás. Ha eddig kitartottak, akkor megérdemlik a támogatást ezekben a nehéz időkben” – jelentette ki Kövér László.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »