A fasiszta Szlovák Államot éltették

Az 1939 és 1945 közti szlovák államot éltető nacionalisták vonultak fel szombaton Pozsony belvárosában, írja az Új Szó.

A rendőrség megakadályozta, hogy összeütközésbe kerüljenek azokkal az aktivistákkal, akik a nacionalisták útját akarták állni. Az ellentüntetést a Nácik Nélküli Pozsony civil szervezet rendezte. Az ellentüntetők között ott volt Milan Ftáčnik, Pozsony előző főpolgármestere, Rudolf Schuster volt államfő és Eduard Chmelár politológus is.

Beszédet mondott Ján Chudík, a szlovák nemzeti felkelés résztvevője, majd Pavel Traubner, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, aki figyelmeztetett, hogy Európában újra egyre nagyobb teret nyer az újfasizmus.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »