Putyin keményen megvágná a fizetéseket

Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteken rendeletet írt alá arról, hogy 10 százalékkal csökkeni saját, és ugyanennyivel a kormányfő, valamint a főügyész bérét.

Dmitrij Peszkov, elnöki szóvivő a gazdaság helyzetével indokolta az intézkedés bevezetését. Hozzátette, ha nem javul a gazdaság helyzete, az intézkedést a jövő évre is kiterjesztik.

A legutóbbi adatok szerint 2013-ban Vlagyimir Putyin 3,672 millió rubelt, azaz 17 millió forintot keresett. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök bére 4,259 millió rubel, azaz csaknem 20 millió forint volt. Havi lebontásban az államfő bére mintegy 306 ezer rubel, a miniszterelnöké csaknem 355 ezer rubel volt két éve.

Vlagyimir Putyin tavaly április 14-én 2,65-szörösére emelte saját és a miniszterelnök bérét, 811 ezer, illetve 941 ezer rubelre.

MTI / Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »