Hármas merénylet Nigériában, több tucatnyi halott

Három robbantásos merényletet követtek el a nigériai Maiduguriban szombaton, a támadássorozatnak az első jelentések szerint csaknem 50 halálos áldozata van.

A kétmilliós város a saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram fegyveres szervezet egyik központjának számít, a hatóságok gyanúja szerint a mostani merényleteket is ez a csoport követte el.

Az egyik merénylő egy zsúfolt halpiacon robbantotta fel magát, egy másik detonáció pedig egy forgalmas buszmegállóban történt. A harmadik támadás egy másik piac látogatói ellen irányult. A halálos áldozatok számát az első jelentések 47-re teszik, a sebesülteké eléri az ötvenet.

A Boko Haram célja egy iszlám állam létrehozása Nigéria többségében muzulmánok lakta északi részén. A fegyveres lázadás – amely a közelmúltban a szomszédos Kamerunra és Nigerre is átterjedt – az elmúlt hat évben mintegy 12 ezer emberéletet követelt a térségben.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »