Biztonsági kockázatot jelentenek a guantanamói foglyok

Biztonsági kockázatot jelentenek Szlovákia számára a guantánamói foglyok Daniel Lipšic független parlamenti képviselő, a parlamenten kívüli Új Többség (NOVA) párt elnöke szerint. Minderről az Új Szó számolt be. A honatya kifogásairól tegnap, a törvényhozás védelmi bizottságának ülésén beszélt.  Az európai országok közül Szlovákia a harmadik legtöbb foglyot fogadta be a kubai börtöntámaszpontról, nyolcat. Ennél többet csak Nagy-Britannia (14) és Franciaország (9) fogadott be. „Azt állítani, hogy ezek feddhetetlen emberek, és semmilyen kockázatot nem jelentenek az ország számára, hazugság. Iveta Radičová kormánya idején megoldottuk ezt a helyzetet. De újabb embereket befogadni, akik kapcsolatban álltak terrorista csoportokkal, annak a jele, mint ha az ország nem lenne önálló. A jelen helyzetben én ezt nem tenném” – tette hozzá.  Robert Kaliňák belügyminiszter szerint Lipšic  politikai síkra akarja terelni ezt az ügyet. „Ezt sajnálatosnak tartom. Semmi sem bizonyítja, hogy ezek az emberek részt vettek volna terrorcselekményekben. Azokat, akiket terrorizmus miatt máshol elítéltek, deportáltuk Szlovákiából” – mondta a miniszter.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »