Bűnszövetkezetben vett részt a volt görög védelmi minisztert

A görög rendőrség zsarolással, megvesztegetéssel és az ellenlábasok elleni pokolgépes merényletek elkövetésével vádolt, kiterjedt bűnszövetkezetet göngyölített fel, amelynek tagjai voltak rendőrök és politikusok is, köztük Akisz Cohacopulosz volt védelmi miniszter is – jelentette vasárnapra virradóra a görög média a rendőrségre hivatkozva.

Cohacopuloszt 2013 áprilisában adócsalás miatt nyolc év börtönre ítélték, lefoglalták belvárosi ingatlanját és befagyasztották bankbetétjeit. Ugyanabban az évben, októberben, húsz év szabadságvesztésre ítélték pénzmosás és kenőpénz elfogadása miatt. Rajta kívül a feleségét és a lányát is – összesen  16 embert – elítéltek 55 millió euró kenőpénz elfogadása miatt. Az egykori befolyásos szocialista politikus 1996 és 2001 között állt a védelmi tárca élén. A vesztegetés német gyártmányú tengeralattjárók és orosz gyártmányú rakéták vásárlásával összefüggésben történt.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »