Tavasszal alakulhat új ellenzéki párt

Tavasszal olyan, közismert, feddhetetlen emberekből alakul platform, amelynek célja győzni a 2016-os parlamenti választásokon – jelentette be Daniel Lipšic független képviselő, a parlamenten kívüli Új Többség elnöke. Minderről az Új Szó írt.

„A pénzügyi csoportok térnyerése a sajtóban, vagy a CT-botrány sok olyan közismert embert aktivált, akik azt mondták, nem elég szorítani azoknak, akik az első vonalban állnak, hanem be kell kapcsolódni az események alakításába. Ez reménységgel tölt el” – mondta. Lipšic szerint nem az a lényeges, hogy ő tagja-e lesz ennek a platformnak, de a NOVA benne szeretne lenni. „Az a fontos, hogy létrejöjjön egy harmadik erő. Van két domináns erő, amelyek nagy hatással bírnak az ország működésére, ezek az oligarchák és a pénzügyi csoportok. Ha nem keletkezik egy releváns harmadik erő, amely emberileg, társadalmilag, gazdaságilag elég erős lesz, akkor ezek a csoportok szétosztják Szlovákiát, mint egy zsákmányt. Már osztják. De van remény, hogy ez az erő létrejön” – mondta.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »