2016-ra szlovákiai műhold keringhet a világűrben

Szlovákia 1993-as létezése óta még nem állított pályára olyan tárgyat, amely teljes egészében onnan származott volna – a tervrajztól a megvalósításig – számolt be róla az Új Szó Online.

Szlovákia teljes egészében hazai készítésű műholdját, az skCube-ot 2016-ban tervezik fellőni az űrbe. A prototípus már készülőben, a tervek szerint 2015 tavaszán megkezdik a tesztelését. Az eredményektől függően készítik el a műholdat, amely 2016-ban pályára is állhatna. A projektről tájékoztató Jakub Kapuš elmondta, hogy a megvalósításban nagy szerepet játszottak az eddig a sztratoszférába felengedett balon szondák is. Kapuš elárulta, hogy az egyes lépések konzultációra szorulnak, ezért együttműködnek más hasonló projekteket megvalósító országok csapataival, így Magyarországgal is.

Az eredeti költségvetés 89 700 euróval számolt – ezt az összeget az Oktatásügyi Minisztérium és a Közlekedésügyi, Építési és Régiófejlesztési Minisztérium bocsájtotta rendelkezésre, amely egy húszezer eurós kedvezményes rakétafellövéssel számolt. Ez a kezdeményezés azonban nem járt sikerrel, így növelni kell a kezdetben kiszámolt kiadásokat.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »