Putyin nyaka körül már szorul a hurok

A zuhanó olajár és és az ukrajnai válság miatt hozott nyugati büntetőintézkedések mellett Vlagyimir Putyin államfő rossz gazdaságpolitikáját tartja az Oroszországot sújtó pénzügyi válság okának Mihail Kaszjanov volt orosz miniszterelnök, aki szerint az elnök napjai meg vannak számlálva hivatalában, és jövőre „alapvető” döntéseket kell meghoznia.

Az 57 éves ellenzéki politikus – Putyin korábbi szövetségese – a Reutersnek adott, a hírügynökség által szerda éjjel ismertetett interjúban azt mondta, az államfőnek választania kell, hogy tovább fokozza a politikai feszültséget vagy elfogadja, hogy távozásra kényszerül, és beleegyezik az előre hozott szabad választásokba. „Így csendben távozhatna, nem hiszem ugyanis, hogy megnyerne egy szabad és tisztességes elnökválasztást” – fogalmazott Kaszjanov, aki 2004-ig volt kormányfő.

Arra reagálva, hogy Vlagyimir Putyin népszerűsége szárnyal a Krím félsziget annektálása óta, neki viszont kevés támogatója van, azt mondta, az ellenzék már a jövő év elején gyorsan növelni tudná táborát, amennyiben a gazdasági válság tovább súlyosbodik.

Az elnök eddig nem nyilatkozott a rubel árfolyamának utóbbi napokban tapasztalt zuhanásával és a jegybank drasztikus mértékű alapkamat-emelésével kapcsolatban, de a kérdést várhatóan nem kerülheti meg csütörtöki év végi sajtótájékoztatóján.

Megzuhant az orosz gazdaság

Novemberben 4,8 százalékkal csökkentek a tőkebefektetések Oroszországban az egy évvel korábbihoz képest – közölte az orosz statisztikai hivatal. A novemberi visszaesés mértéke nagyobb volt a vártnál, az Interfax orosz hírügynökség által megkérdezett elemzők átlagosan 3,0 százalékos visszaesését vártak az októberi 2,9 és a szeptemberben 2,8 százalékos csökkenés után. Az idei év első tizenegy hónapjában 2,8 százalékkal esett a tőkebefektetések volumene éves összehasonlításban. 2013 január-novemberében az előző év azonos időszakához képest 0,4 százalékos volt a csökkenés, de novemberben 0,4 százalékos emelkedést mértek.

Kitekintő / MTI

Friss hírek