Bárki leadhatja illegális fegyvereit

Szlovákiában a sorrendben harmadik, december 1-jén kezdődött fegyveramnesztia eredményei már a jövő héten ismertté válhatnak a belügyminisztérium szerint, írja az Új Szó.

2015. május 31-éig a lakosok büntetlenül adhatják le a rendőrségen az illegálisan birtokukba került, engedély nélkül tartott fegyvereket. A fegyvereket ezt követően szakértői vizsgálatnak vetik alá. Ha kiderül, hogy nem használták azokat bűncselekmény elkövetéséhez, akkor állami tulajdonba kerülnek, vagy lehetőség nyílik a legalizációjukra, ha azt a tulajdonos kéri.  A fegyverek bármelyik rendőrőrsön leadhatók.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »