Rászáll az adóhatóság a szlovák ellenzékire

Adó- és járulékcsalás előkészítésének gyanúja miatt vádat emelt a főügyészség Radoslav Procházka, a Háló (Sieť) elnöke ellen, írja az Új Szó. Erről Andrea Predajňová, a főügyészség szóvivője tájékoztatott kedden. Az ügyészi vádemelés még november 10-én történt, és a határozattal törölték azt a döntést, amellyel az ügyben korábban vizsgálódó rendőrségi nyomozó megszüntette a politikussal szembeni eljárást.  Procházka ugyan elismeri: az ő hangja hallható azon a felvételen, amelyen Igor Matovičcsal, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek vezetőjével beszélget arról, hogy esetleg számla nélkül jelenjen meg hirdetése a Matovič által vezetett hirdetési lapokban. (Procházka idén tavasszal az államfőválasztás egyik jelöltje volt.) A Háló vezetője ugyanakkor azt állítja, hogy a hangfelvételt manipulálták.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »