Amikor egy botrány ad új irányt a külpolitikának

Ivica Dačić szerb külügyminiszter értékelése szerint jó, hogy elhalasztották Edi Rama albán kormányfő belgrádi látogatását. Mint fogalmazott, le kell csillapodniuk a feszültségeknek a szerb-albán labdarúgó mérkőzésen történt incidens után.

„Túl kell lépni ezen a helyzeten, ehhez pedig politikai akaratra van szükség, amely Szerbiában meg is van” – szögezte le újságíróknak nyilatkozva Dačić a belgrádi Szerbia Palotában.

Hozzátette, meg kell állapítani, hogyan és miért történt az incidens, és hogyan jelenhetett meg a mérkőzésen a drón, amely az úgynevezett Nagy-Albánia zászlaját vitte.

„Mindaz, ami a mérkőzésen történt, nem jó, mert feszültséget kelt, ez pedig a kapcsolatok negatív irányba történő alakulásához és regionális instabilitáshoz vezet” – értékelt a külügyminiszter.

Dačić hangsúlyozta, javítani kell a regionális együttműködésen és nyíltan kell beszélni minden problémáról annak érdekében, hogy így túl lehessen lépni minden problematikus helyzeten.

Edi Rama albán kormányfő az elsődleges tervek szerint október 22-én látogatott volna Belgrádba, viszont a szerb-albán Eb-selejtezőn történt incidens miatt úgy határoztak, hogy a látogatást november 10-ére halasztják.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »