Felére csökkent az Ukrajnából Szlovákiába érkező gáz mennyisége

A megrendelt mennyiség felére csökkent az Ukrajna irányából Szlovákiába érkező gáz mennyisége – jelentette be Robert Fico kormányfő szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Pozsonyban.

„A Szlovák Gázművek (SPP) ma a gázszállítás 50 százalékos csökkenését észlelte, Baumgartenban, abban a pontban amely Közép-Európában a legfontosabbnak számít” – mondta. A kormányfő, akinek kabinetje szerdai ülésén az SPP vezetőinek részvételével folytatott egyeztetést a helyzet lehetséges további alakulásáról és az amiatt meghozandó esetleges intézkedésekről, hangsúlyozta: a Szlovák Gázművek továbbra is szavatolni tudja a gázszállítás folyamatosságát mind a lakosság, mind az ipari megrendelők számára.

Robert Fico bejelentése szerint a kialakult helyzetre rendkívüli gázvásárlással reagált az SPP, s az így megvásárolt gáz elégséges az ország napi szükségletének fedezéséhez, valamint a már csaknem egészen megtöltött gáztározók folyamatos töltéséhez is. Az SPP gáztározóiban egyébként jelenleg mintegy másfél milliárd köbméter gázt tartalékol.

A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta: Pozsony az Európai Bizottsággal is egyeztetni kíván az ügyben, mivel annak megoldására „európai térben való együttműködésre” lesz szükség. Szlovákiában először néhány hete észlelték az Ukrajna irányából érkező orosz gáz mennyiségének csökkenését. A leszállított gáz mennyisége a megrendelthez képest először 10, később 20 százalékkal csökkent, a hiány most először volt ilyen magas arányú. Az orosz fél a leszállított gáz mennyiségének csökkenését műszaki okokkal, saját gáztartályainak feltöltésével magyarázta.

A szállítás csökkentésének lehetséges okait firtató újságírói kérdésre Robert Fico azt mondta: „a gáz politikai harc eszközévé vált.” Arra a kérdésre, hogy hatással lesz-e a kialakult helyzet a Szlovákiából Ukrajnába irányuló reverz gázszállításra, a kormányfő csupán annyit mondott: „Szlovákia teljesíteni fogja a vállalásait.”

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »