A szerb külügy nem engedélyezi a Vajdaság brüsszeli bemutatkozását

A külügyminisztérium nem engedélyezi, hogy Szerbia brüsszeli diplomáciai képviseletén megszervezzék Vajdaság Autonóm Tartomány bemutatkozását az Európai Régiók Napja alkalmából. Ezt Branislav Bugarski tartományi régióközi együttműködési titkár jelentette be, olvasható a Vajdasági RTV honlapján.

A Külügyminisztériumban arra hivatkoznak, hogy ez veszélyezteti a misszió biztonságát – mondta Bugarski újvidéki sajtóértekezletén.

„A tartományi adminisztráció számára ez kellemetlen meglepetés” – tette hozzá.

Véleménye szerint egy ilyen bemutatkozó nem csak Vajdaság gazdaságának tenne jót, hanem a szerbiainak is. A rendezvényről azonban nem mondanak le, egy újságíró klubban fogják megtartani – hangsúlyozta.

Egy Konjović-festmény az ok(?)

A külügyminisztérium cáfolja, hogy biztonsági okok miatt nem engedélyezi Vajdaság bemutatkozását Szerbia brüsszeli missziójának épületében.

A minisztérium szerint azért nem egyeztek bele a rendezvény megtartásába, mert meg akarják védeni a vajdaságiak által kiállításra javasolt nagy értékű tárgyakat. A többi között egy Milan Konjović képet is kiállítottak volna, aminek nagyon nagy az értéke, hiszen az egyik legnagyobb szerb festő alkotásáról van szó.

„A brüsszeli misszió nem szavatolja az ilyen értékes tárgy biztonságát” – mondják a külügyminisztériumban, kiemelve, hogy készek tárgyalni Vajdaság képviselőivel a jövőbeni együttműködésről.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »