Pásztor István ismét szerb támadások kereszttüzében

Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kérjen bocsánatot tegnapi kijelentése miatt, miszerint egyeseknek nem tetszik az, hogy ő, mint “keresztény magyar” megpróbálja egy asztal mellé ültetni valamennyi politikai pártot, jelentette ki tegnap este Branislav Bogaroški, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) tartományi parlamenti alelnöke.

“Amennyiben Pásztor István holnap (ma, kedden – a szerk. megj.) nyilvánosan bocsánatot kér, elhisszük, hogy figyelmetlenül, hogy véletlenül fogalmazott így, s hogy valójában nem így gondolja. Ha azonban holnap nem vonja vissza azt, amit mondott, akkor áll a kimondott szavai mögött, ez viszont megengedhetetlen egy olyan személy esetében, aki a tartományi képviselőház élén áll”, mondta Bogaroški újságíróknak.

Pásztor mára hívta össze valamennyi tartományi parlamenti párt képviselőjét a tartomány jövőjéről és a politikai helyzet stabilizálásáról szóló egyeztető tárgyalásokra.

Szemmel láthatóan némelyikük ambíciója az, hogy ez ne sikerüljön, nem fogja talán egy keresztény magyar a Vajdasági Magyar Szövetségből egy asztal köré gyűjteni őket” – fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján Pásztor István, miután a Demokrata Párt (DS), az LSV és az Új Demokrata Párt (NDS) arról tájékoztatta, hogy nem jelennek meg a tartományi hatalom jövőjéről szóló egyeztető tárgyalásokon.

Branislav Bogaroški újságíróknak azt nyilatkozta, pártja meglepetéssel vette tudomásul, hogy a tartományi képviselőház elnöke “bevezette a nemzeti és vallási megosztás elvét”.

“Mit kell ennek jelentenie? Netalán, hogy más nemzeti közösségek tagjai nem keresztények? Vajon azt jelentené ez, hogy azok, akik pravoszlávok, nem keresztények? Vagy azok a keresztények, akik a holnapi találkozón megjelennek? Felvetődik a kérdés, honnan veszi egyáltalán a jogot, hogy ilyen módon sorolja be a tartományi képviselőházban ülő embereket?”- tette fel a kérdést Bogaroški, hozzátéve, az LSV-ben, amikor arról szavaztak, hogy Pásztor István legyen a tartományi képviselőház elnöke, senkit sem zavart az, hogy Pásztor magyar és keresztény, de nem is szabad, hogy ilyesmi előforduljon. “Amennyiben az, amit mondott, Pásztor politikai álláspontja, akkor sem hangoztathatja ezt a tartományi képviselőház elnöki minőségében”, szögezte le Bogaroški, aki részt vett a tartományi hatalom jövőjéről szóló eddigi megbeszéléseken.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »