Putyin ellen tüntettek Kelet-Ukrajnában

Lefűrészeltek a talapzatról és darura „felakasztottak” egy Lenin-szobrot a kelet-ukrajnai Pokrovszke járásközpontban – jelentette szerdára virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az eset hétfőn történt, egy nappal a függetlenség napjának ünnepelése után, de a videofelvétel csak szerdán jelent meg róla a Youtube fájlmegosztó portálon, illetve a Vkontakte internetes közösségi felületen.

Az UNIAN hírügynökségen is közzétett felvételen látható, amint acélsodronyból készített hurkot tesznek a proletárforradalom vezérének nyakába, majd sarokcsiszolóval elfűrészelik a 4-5 méter magas bronzszobor lábát. Ezután néhány percig egy darun nyakánál fogva fellógatják, később teherautóra teszik, és elszállítják a helyszínről.

A Lenin-szobor felakasztásának helyszínén nem csekély tömeg gyűlt össze, és az esemény Oroszország-ellenes tüntetéssé változott. A jelenlevők ukrán zászlókat lengettek, hazafias dalokat és az ukrán himnuszt énekelték, közben trágár kifejezéssel illették Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Ugyanazt a szót skandálták, amelynek kiejtése miatt távoznia kellett két hónapja hivatalából Andrij Descsicja ukrán külügyminiszternek, és amely azóta a Putyin iránti ellenszenv jelszavává vált Ukrajnában.

Ukrajna 1991. augusztus 24-én kiáltotta ki függetlenségét.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »