Ukrán elnök: minden irányból támadni fogunk

Petro Porosenko ukrán államfő elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a parlament elfogadta, hogy továbbra is a 2014-es költségvetésből finanszírozzák a kelet-ukrajnai katonai műveleteket. Elmondása szerint a katonai műveletekre az állam 70 millió hrivnyát (körülbelül 6 millió dollárt) költ minden egyes nap.

„A parlament ukrán néphez és hadsereghez való viszonya nem függ attól, hogy a parlamentben van-e koalíció vagy nincs” – jegyezte meg az államfő.

Porosenko elmondása szerint az állam naponta 70 millió hrivnyát (6 millió dollár) fordít a keleti területeken folyó hadműveletekre. „Minden irányból támadni fogunk. Az a  tény, hogy támogatjuk katonáinkat, sikerünk zálogául szolgál” – jelentette ki Porosenko.

Az államfő ezenkívül reálisnak tartja azt is, hogy előrehozott parlamenti választások kiírására kerüljön sor Ukrajnában.

„Ennek megvan az esélye, mivel a lakosság 80 %-a ezt követeli, azonban ez nem befolyásolja a további összehangolt munkát” – jegyezte meg.

Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »