Kárpátalja-szerte tiltakoznak a magyar nők

Az elmúlt hétvége óta egyre több kárpátaljai község asszonyai döntöttek úgy, hogy összefogva, békés keretek között felemelik hangjukat a kárpátaljai magyar családokat is nagy számban érintő részleges mozgósítás meghirdetése ellen. A hivatalos állásfoglalás szerint a mobilizáció ezen szakaszában csak azok kapnak behívót, akik már voltak katonák és ezek közül is csak azok, akik valamilyen speciális képesítést kaptak a hadseregnél.

A tiltakozási hullám a magyarlakta településeken a hétvégi Gát község munkácsi végében megtartott, több falu asszonyait is összefogó demonstrációból indult. Ennek megszervezesét derceni asszonyok vállalták magukra, mivel mint elmondták, néhány nappal előtte Dercenben éjszaka egyenruhások verték fel a katonaköteles korú férfiak/fiúk családjait felajánlva számukra, hogy megfelelő pénzösszeg fejében elintézik, hogy szerettük ne kapjon behívót. A derceni asszonyok az események után előbb falujukban tartottak egy találkozót, majd vasárnap este forgalomlassító megmozdulásra hívták a környékbeli falvak, Fornos, Izsnyéte, Gát, Balazsét, Nagybégány, Kisbégány Rafajna asszonyait is, akik szép számmal – közel 200-an részt is vettek a demonstráción.

Példájuk cselekvésre biztatta a nagyberegi és kígyósi asszonyokat is, akik hétfő este tartottak békés demonstrációt községükben, ill. forgalomkorlátozó megmozdulásokra került sor Beregrákoson és Munkácson is. Muzsalyban 300-an tüntettek, átmenetileg ott is lezárták az utat.

A mai napon tovább folytatódnak a megmozdulások. Ma délben Beregszászban a helyi sorozó iroda előtt, este pedig Mezővári Borzsova felőli végére szerveznek békés demonstrációt a község asszonyai.

Az MVSZ sajtószolgálatának legfrissebb értesülései szerint tömegesen érkeznek a katonai behívók kárpátaljai magyar férfiak nevére. Bótrágyra, Haranglábra és Újbótrágyra állítólag 80 behívó érkezett.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »