Nem változik a kisebbségi támogatások rendszere

Nem tervezi a kisebbségi kultúra finanszírozási rendszerének módosítását a kormányhivatal, nem követi a kulturális tárca példáját, amely a többségi kultúra finanszírozását egy autonóm Művészeti Alap segítségével szeretné megoldani.

„A kormányhivatalon belül a kisebbségi kormánybiztos hatáskörébe tartozó finanszírozási rendszer hasonló modell alapján működik – válaszolta lapunk kérdésére a Mária Jedličková kisebbségi biztos hivatala. – A támogatásokról elsősorban a kisebbségek képviselőiből álló szakmai bizottság dönt.” Azt nem tették hozzá, hogy a végső döntés a kormányhivatal vezetőjének kezében van, a szakmai testületek összeállításáról pedig a kisebbségi biztos dönt. A kormányhivatal dotációs törvénye nem tartalmazza az összeget sem, amelyet évente a kisebbségi kultúra támogatására fordíthatnak, így például idén csak 3,8 millió eurót biztosított a kormány erre a célra a tavalyi 4,25 millió helyett. A Művészeti Alapról szóló törvény egyértelműen kimondja, hogy az állam évente legalább 10 millió euróval dotálja a működését, amiből hosszabb, több mint egy évig tartó projekteket is támogathat. A Híd szerint azonban a kisebbségi kultúra fejlődéséhez a legfontosabb a független, pártsemleges támogatási rendszer, ezért megkísérlik a kisebbségi kultúra finanszírozásáról szóló törvény beterjesztését a parlamentbe. „Befejezzük a törvény előkészítését, és beterjesztjük a parlamentbe, habár a jelenlegi felállás nem túlságosan kedvező – mondta lapunknak Solymos László. – A szlovák Művészeti Alap létrehozása azonban megfelelő precedenst teremt, így látok bizonyos esélyt.” A párt a kulturális tárca támogatására nem nagyon számíthat. „A nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatását a Radičová-kormány – amelynek a Híd is része volt – elvette a kulturális minisztériumtól” – válaszolt szűkszavúan Jozef Bednár, a kulturális tárca szóvivője arra a kérdésünkre, hogy nem tartja-e diszkriminatívnak, hogy a többségi kultúra finanszírozását egy független alap biztosítja majd, míg a kisebbségi kultúra fennmaradása továbbra is a kormányhivatal jóhiszeműségén múlik.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »