Nem változik a szlovák állampolgársági törvény

A Szlovákiában élő, a magyar állampolgárságukat nyíltan vállalók számára továbbra is diszkriminatív lesz a szlovák állampolgársági törvény, annak módosítása után is – mondta Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

A nyárra tervezett módosítás értelmében a jövőben azok nem veszítik el szlovák állampolgárságukat egy másik ország állampolgárságának felvételét követően, akik állandó lakhellyel rendelkeznek abban az országban, amelynek állampolgárságát újonnan felvették. „A szlovák állam döntése végleg ellehetetleníti a felvidéki magyar jogfosztottak helyzetét” – fogalmazott az EMT elnöke. Hozzátette: az állampolgárságuktól megfosztottak többsége visszakapja szlovák állampolgárságot, kivéve azok az őshonos magyarok, akik nem rendelkeznek magyarországi állandó, bejelentett lakcímmel.

Gubík László felvidéki magyar politikus a sajtótájékoztatón azt mondta, nem a hatályos törvény módosítását, hanem a régi, 2010. június előtti állampolgársági törvényt szeretnék „viszontlátni”, vagyis azt a változatot, amely nem fosztja meg szlovák állampolgárságától azt, aki más ország állampolgárának is vallja magát. Jelen adatok szerint a szlovák állampolgársági törvény alapján 830-an vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 53-an a magyar állampolgárság megszerzését követően. A politikus elmondta, szeretnék felvenni a kapcsolatot Andrej Kiska szlovák államfővel.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »