Kérték a legújabb párt bejegyzését

Radoslav Procházka független parlamenti képviselő, az elnökválasztás harmadik helyezettje ma új pártja bejegyeztetését kezdeményezte a belügyminisztériumban.

A Sieť nevű párt bejegyzését húszezer állampolgár támogatta aláírásával. Egy párt bejegyeztetéséhez ennek a fele szükséges. Az aláírásokat három hét alatt gyűjtötte össze. „Ez a bizalom újabb megnyilvánulása, amelyre kötelezettségként tekintünk. Pártunk kész az emberek problémáit oldani” – mondta Procházka. A politikus elutasította, hogy együttműködne Jozef Brhellel, vagy más szponzorokkal. Pártalapítás költségeinek fedezésére hitelt fognak felvenni.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »