Barroso figyelmeztetése Svájcnak

“A megállapodásokat teljesíteni kell”– figyelmeztette csütörtökön Svájcot az Európai Bizottság elnöke, aki szerint elsősorban az alpesi országnak okozna károkat a személyek szabad mozgásának korlátozása.

Csütörtökön az Európai Bizottság elnökén volt a sor, hogy figyelmeztesse a vasárnapi népszavazáson az EU-ból érkező munkavállalók számának korlátozására szavazó Svájcot: tartsa tiszteletben az Unióval kötött megállapodásokat.

“Pacta sunt servanda” (Az az, a megállapodásokat teljesíteni kell) – emlékeztette felelősségére az alpesi országot José Manuel Barroso, aki a holland kormányfővel folytatott megbeszélései után nyilatkozott Brüsszelben a sajtó képviselőinek.

A Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy Svájc előtt egyedi lehetőség nyílt meg azzal, hogy korlátlan hozzáférése van az Európai Unió belső piacához. “Nem lenne igazságos, ha Svájc nem kínálná ugyanezt az EU tagállamainak” – tette hozzá.

Barroso úgy vélte, hogy a külföldi munkavállalókkal szemben kvóták alkalmazását jóváhagyó népszavazási eredmény elsősorban Svájcnak okoz problémát, ezért az alpesi országnak kell megoldást kínálni az előállt helyzetre. A politikus nyugtázta, hogy a svájci kormány egy tervezetet kíván kidolgozni az év végéig, és kész az Európai Unióval konzultálni a teendőkről.

A Bizottság feje ugyanakkor figyelmeztette a svájci politikusokat, ne ringassák magukat illúzióba, mert Európa nem fog tárgyalásokba bocsátkozni a személyek szabad mozgásáról. “Nem fogjuk kinyitni a csomagot, és nem fogunk barkácsolgatni sem” – szögezte le José Manuel Barroso.

EU-források korábban értésre adták, hogy mivel a svájci kormánynak elvileg maximum három éve van a népszavazás eredményeiből a következtetések levonására, esetleg egy azzal összhangban lévő törvény elfogadására, azonnali következményei nem lesznek a referendumnak.

Az EU azonban több ízben is kinyílvánította, hogy a népszavazás eredménye szöges ellentétben áll az EU-svájci kapcsolatokat szabályozó megállapodásokkal, és megsértésük óhatatlanul negativ következményekkel járna Svájc számára is.

Több mint 1 millió EU-s állampolgár él és dolgozik az alpesi országban, miközben 430 ezerre becsülik az EU-ban letelepedett svájciak számát.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »