Beindult az üzletekben a leárazási hullám

Szlovákiában az üzletek többsége tegnap kezdte meg hivatalosan a karácsony utáni kiárusításokat, a vásárlókat 30-tól 70 százalékig terjedő leárazásokkal próbálják a boltokba csalogatni.

Az akciók általában január első feléig tartanak, igaz, a valóban jó ár–érték arányú találatokért ajánlatos idejében startolni.

Azok, akik a karácsonyi ajándékvásárlást az ünnepek utánra halasztották – az akciós kínálatban bízva –, idén kivételesen jól járhatnak, állítják az elemzők. Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője szerint az idei kiárusítások során jóval több termék lesz leárazva, mint az előző években. Mindezt azzal magyarázza, hogy a boltok forgalma idén nem érte el a 2012-es szintet, ezért jóval több termék maradt raktáron. „Ezért feltételezem, hogy az üzletekben a megszokottnál sokkal több árut kínálnak majd a kiárusítások során” – mondta Drahovský.

Az eltúlzott, 70 százalékos árengedmény viszont szerinte nem más, mint egy klasszikus marketinghúzás. Célja, hogy az emberek legalább belépjenek az üzletbe. „Aki végignézné a felkínált árut, és összehasonlítaná az árengedményeket, nagyon gyorsan rájönne, hogy 70 százalékos akció csak elvétve akad” – állítja a szakértő. Az eladók ugyanis abban bíznak, hogy az őrülten magas árengedmények ígéretével becsalogatott emberek más, nem annyira olcsó terméket is megvesznek.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »