Parlament: megkezdődött a nagy költségvetési vita

A következő pár munkanapon a költségvetéssel lesz elfoglalva a szlovák törvényhozás: beterjesztették ugyanis a jövő évi büdzsét. A kormány érthető módon optimista, az ellenzéknek érthető módon nem tetszenek a számok.

A helyzetet tovább fokozza, hogy a jövő évi költségvetés mellett a közigazgatásra vonatkozólag három évre kell felállítani a szabályokat. Az eredeti tervek szerint a bruttó nemzeti össztermék 2,83 %-át érte el a hiány, később kiderült, hogy ez akár 2,6 százalékra is ledolgozható – köszönhetően annak, hogy a prognózisok szerint 375 millió euróval nagyobb bevétellel számolhat az állam.

Ennek következtében a tervezett bevételek és kiadások is nőttek – előbbi 14,108 milliárd euróra, utóbbi 17,392 milliárdra. A hiány 102,2 millióval 3,284 milliárd euróra csökken. A soron kívüli bevételek egy részét az iskolaügyre, valamint az egészségügyre fordítaná az állam, továbbá az autópályák és gyorsutak építésére is több pénz jutna.

A költségvetési vitát a hagyományoknak megfelelően Peter Kažimír pénzügyminiszter felszólalása nyitotta. A tárcavezető rámutatott, hogy javultak az állam adóbevételei, ő ezt a pénzügyminisztérium sikeres fellépésének tulajdonítja az adókerülőkkel szemben.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »