Jövőre visszaszerezhető lesz a szlovák állampolgárság

Azok a szlovák állampolgárok, akik más állam állampolgárságának felvétele miatt vesztették el szlovák állampolgárságukat, jövőre visszaszerezhetik azt.

Robert Kaliňák belügyminiszter bízik benne, hogy jövőre sikerül elfogadni az állampolgársági törvény módosítását. 2010. július 17. és 2013. november 15 között összesen 668 szlovák állampolgár vesztette el állampolgárságát a Robert Fico első kormánya idején megszigorított törvény hatálya alatt.  A belügyminiszter már többször utalt rá, hogy megoldódik a kettős állampolgárok helyzete, illetve hogy előkészítik a törvény módosítását. Ez eddig nem történt meg. Kaliňák most éppen azt mondja, minisztériuma nemzetközi intézményekkel tárgyal, a ő véleményüktől is függ a törvény végső formája.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »