Afganisztán: úton a jövő felé

A közelmúltban találkozott egymással Hamid Karzai afgán elnök és John Kerry amerikai külügyminiszter. A megbeszélésen értékelték az országban eddig végbement változásokat, és nem kevés szót ejtettek az állam jövőjéről. Mindezt egy írásbeli megállapodásban foglalták össze.

Meglátásuk szerint az egyik legnagyobb pozitívum, hogy sikerült elindítani az országot a demokratizálódás útján. Működnek a demokratikus intézmények, valamint kiépült és megszilárdulni látszik az állampolgároknak az államba vetett bizalma, ráadásul míg közvetlen a tálib rezsim megdöntésekor az iskolás korú gyerekek közül csak a fiúk, közülük is csak 1 millió fő részesült oktatásban. Mára ez a szám 8 millióra emelkedett, akiknek 40 százaléka lány.

Az egészségügyben hasonló mértékű fejlődés következett be. Napjainkban az afgán állampolgárok mintegy 60 százaléka jut hozzá az őt állampolgári jogon megillető egészségügyi ellátáshoz. Bár ez az arány nem csak a demokratizálódási folyamatnak köszönhető, hanem annak is, hogy az utóbbi években dollár tízmilliók érkeztek az országba abból a célból, hogy sikerüljön fejleszteni az igencsak elmaradott és hiányos egészségügyi ellátást.

Mindezek mellett azonban szót ejtettek a felek a misszió során eddig elszenvedett károkról is. Számos civil esett áldozatul a különféle szintű ás súlyú katonai műveleteknek – sajnos mindkét oldalon. A két politikus egyetértett abban, hogy a jövőben szeretnék a lehetőségekhez képest a minimumra csökkenteni a civil áldozatok, károsultak számát. Mindezt pedig annak érdekében tennék, hogy ezáltal is növekedjen az állampolgároknak az új politikai berendezkedésbe vetett bizalma.

Végezetül szó esett a megbeszélésen a katonai túlkapások esetleges retorziójáról is – a felek álláspontja azonban jelenleg még nem mindenben egyezik ezzel kapcsolatban. Az afgán elnök azt szeretné, ha a jövőben a nemzetközi békefenntartók feletti bíráskodás az országban zajlana. Amerikai kollégája véleménye szerint azonban a küldő államok feladata a békefenntartók feletti bíráskodás. Ha mégsem sikerül valamiféle kompromisszumra jutni, az jó eséllyel alááshatja a kétoldalú megállapodás sikerét.

Gregovszki Judit

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »