Megkapta a következő IMF-hitelrészletet a kormány

Egy dologért viszont legalább ne kell aggódnunk, ez pedig Írország. Az IMF ugyanis folyósította a soron következő 1 milliárd eurós támogatási részletet a 85 milliárdos mentőcsomagból, amit még 2010-ben ítéltek oda az országnak. A testület szerint már látszanak a változás jelei, annak ellenére, hogy 1,2%-kal zsugorodott Írország gazdasága a második negyedévben.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »