Obama ismét a fegyvertartás szigorítását sürgeti

Az összesen 13 halálos áldozatot követelő, hét eleji washingtoni ámokfutó merénylet után ismét a fegyvertartás szigorítását sürgette az amerikai elnök.

A spanyol nyelvű Telemundo televíziónak helyi idő szerint kedd este adott interjújában Barack Obama felszólította a kongresszust a fegyvertartási törvények szigorítására. Az elnök a többi között a fegyvervásárlások felülvizsgálata mellett emelt szót.

Obama aggodalmának adott hangot amiatt, hogy szinte minden harmadik vagy negyedik hónapban lőfegyverekkel végrehajtott, elborzasztó tömeggyilkos merényletekre kerül sor az Egyesült Államokban. Fennáll annak a veszélye, hogy ez szinte rituálévá válik – figyelmeztetett az elnök.

Barack Obama felrótta a kongresszusnak, hogy eddig semmit nem tett a vonatkozó törvények szigorítására.

Az elnök ilyen irányú, a tavaly decemberi, összesen 26 halálos áldozatot követelő newtowni merénylet után tett kezdeményezései a szenátusban meghiúsultak.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »