Tízezer eurós kárt okozott az izraeli exnagykövet

Csak a diplomáciai mentessége miatt nem keveredett komolyabb bonyodalmakba Izraelben Ivo Hlaváček, Szlovákia volt országbeli nagykövete. Az állam fizeti azt a 11 ezer eurós kárt, amelyet egy villában okozott még három éve.

Hlaváček a konzulátus egykori Tel-Avivban található épületét rongálta meg, ezért Yisrail Ratahoz vállalkozó beperelte. Szlovákia havi 5800 dollárért bérelte a nagykövetség székhelyéül szolgáló épületet, azonban a főbérlő megállapította, hogy a házat elhanyagolt állapotban tartják. Ratahoz 2010-ben be is perelte a szlovák államot arra hivatkozva, hogy bútorokat, képeket, lámpákat és egyéb tartozékokat törtek össze Hlaváček vezetése alatt.

Szlovákia végül 2012 decemberében csendben rendezte az ügyet, 11 ezer eurót fizetett ki a vállalkozónak – írta az esetről csak most tudósító Jerusalem Post. A vállalkozó ennek ellenére tovább pereskedett, mivel 21 ezer euróra becsülte a saját költségeit a károkkal kapcsolatban, s közvetlenül a nagykövet ellen indított eljárást, aki állítása szerint arrogánsan is viselkedett vele. Egyszer emellett álmából keltette fel az éjszaka, mivel nem tudta beállítani a vízmelegítőt az épületben.

Az izraeli bíróságok végül arra hivatkozva, hogy Hlaváček diplomáciai mentességet élvez és nem személyesen felelős a károkért, nem adott helyt a panasznak. A diplomata egyébként 2011 óta nem áll a szlovák állam alkalmazásában. Hlaváček ellen egy másik pert is indítottak Izraelben, az egyik követségi dolgozó ugyanis kifogásolta, hogy a szabályokkal ellentétben időbeni értesítés nélkül menesztették állásából és a kelleténél kisebb lelépődíjat fizettek ki neki.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »