Megkezdődött prostikkal hancúrozó bírók felelősségre vonása

Beosztásukból felmentették és kizárták a kommunista pártból az örömlányokkal levideózott két sanghaji bírót és a városi bíróság fegyelmi irodájának munkatársát, egy bíró párttagságát pedig felfüggesztették. A sanghaji felsőbb bíróság kezdeményezte valamennyiük elbocsátását – jelentette a kínai média szerdán.

A négy férfiról a napokban jelentek meg a felvételek az interneten, amint június elején prostituáltakat választanak maguknak Sanghaj egyik éjszakai szórakozóhelyén. A négy bírósági alkalmazott társaságában volt egy állami vállalat menedzsere is; valamennyien a Henshan Resortban töltötték az éjszakát.

A vállalati vezetőt már elbocsátották és szintén kizárták a pártból. Mind az öt érintettet egyelőre fogva tartják.

A négy bírósági alkalmazott között van Csen Hszüe-ming, a sanghaji egyes számú bíróság elnöke, valamint Csao Ming-hua elnökhelyettes.

A videorészleteket nyilvánosságra hozó Ni családnevű férfi sajtójelentések szerint azt követően kezdett a Csao Ming-huáról terhelő bizonyítékok gyűjtésébe, hogy – állítása szerint – a bíró részrehajlása miatt elvesztette az ellene indított bírósági pert.

Az illetékes hatóság emberei még a videó közzétételének napján kapcsolatba léptek vele, majd négyórás találkozójukon csaknem 30 órányi vágatlan felvételt bocsátott a rendelkezésükre. Ni elmondása szerint eredetileg nem állt szándékában az összes szereplő leleplezése.

Ni a Beijing Times című lapnak elmondta, hogy nem eredt volna Csao nyomába, ha az elvesztett pere nyomán nem kellett volna eladnia lakását, hogy a felperesnek megítélt összeget ki tudja fizetni. Megtudta, hogy a felperes és ügyvédje a bíró rokona. Nyomozása során pedig kiderítette, hogy Csaónak nagy értékű ingatlanai és nőügyei vannak.

A férfi azt mondta a Hengshan Resort biztonsági embereinek, hogy ottjártakor elveszített valamit, s kérte, hogy megnézhesse a videokamerák felvételeit. Ezeket azután telefonja és táblagépe segítségével lementette magának.

mti

Friss hírek

Családi luxuspihenés gyerekekkel: ahol a gyermeki kíváncsiság és az ötcsillagos nyugalom találkozik (x)

A családi pihenés valódi luxusa nem abban rejlik, hogy minden pillanat tökéletesen megtervezett. Sokkal inkább abban, amikor a család minden tagja megtalálja a saját örömét: a gyerekek a felfedezés szabadságát, a szülők a megérdemelt lelassulást, a közös pillanatok pedig azt a ritka minőséget, amelyre a hétköznapok sűrűségében olyan kevés tér jut.

Read More »