Emberrablás egy amerikai marihuánafarmon

Két észak-kaliforniai férfi elrabolt egy 15 éves lányt és napokig egy koporsószerű dobozban tartották.

Egy nagy marihuána ültetvény lebuktatásaként induló szövetségi akció során egy eltűnt 15 éves lány is kiszabadítottak – jelenti a CNN.

A két elkövető, Ryan Balletto és Patrick Pearmain,az észak-kaliforniai hegyekbe hurcolta akarata ellenére a kiskorút. A hatóságok elmondása szerint a két férfi szexrabszolgaként tartotta, ráadásul munkára is kényszerítették a több, mint 1000 marihuána cserjét számláló telepen. Néha pedig egy fém dobozban tartották kint a napon, amit kábelek segítségével lógattak fel egy lakókocsi mellé.

A lány vallomása arról árulkodik, hogy a férfiak küldetéstudatból termesztették a kábítószert. Vele vágatták a leveleket, és neki kellett összekészítenie a csomagokat eladásra. Alkalmanként pedig ládába is zárták, mert féltek, hogy veszélybe sodorja missziójukat.

A lányt egy telefonhívás lekövetésével sikerült megtalálni Sacramento-ban, ahol Pearmain-t a helyszínen elfogták. Rövidesen Balletto is kézre került, a lányt pedig azonnal védőőrizetbe vették. Az emberrablók telephelyén a cserjék mellett egy kisebb fegyverarzenált is találtak a rendőrök. A bűnözők szövetségi bíróság elé kerülnek, ahol az ellenük felgyülemlett vádak alapján akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

Családi luxuspihenés gyerekekkel: ahol a gyermeki kíváncsiság és az ötcsillagos nyugalom találkozik (x)

A családi pihenés valódi luxusa nem abban rejlik, hogy minden pillanat tökéletesen megtervezett. Sokkal inkább abban, amikor a család minden tagja megtalálja a saját örömét: a gyerekek a felfedezés szabadságát, a szülők a megérdemelt lelassulást, a közös pillanatok pedig azt a ritka minőséget, amelyre a hétköznapok sűrűségében olyan kevés tér jut.

Read More »