Történelmi pillanat magyar és szerb számára

A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt javaslata nyomán a Szerbiai Képviselőház pénteken déli tizenkét órakor kezdi megvitatni A vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett aktusok elítéléséről szóló képviselőházi nyilatkozatot. A rendkívüli ülés megtartását, amelyen a nyilatkozatot megvitatják, 162 képviselő kérte.

A vajdasági magyarság által évtizedek óta várt dokumentum lezárja a szerb és a magyar nép közös történelmének ezen tragikus fejezetét, olvasható Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetőjének közleményében.

– A parlamenti határozat elfogadása által közösségünkről végérvényesen lekerül a kollektív bűnösség bélyege. A VMSZ az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy az ártatlan áldozatok családtagjai számára elégtételt nyújtó, a Kárpát-medencében egyedülálló parlamenti dokumentum elfogadását követően a megemlékezések még méltóságteljesebbek lehessenek, mint az elmúlt évtizedekben voltak – fogalmazott közleményében Pásztor.

A nyilatkozat értelmében a Szerb Köztársaság parlamentje a legerélyesebben elítéli a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett azon aktusokat, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak. A köztársasági képviselőház a legerélyesebben elítéli a Megszállók és Segítőik Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 1945. január 22-ei határozatát, amellyel a Zsablyai Járáshoz tartozó Csúrog község lakosait nemzeti hovatartozásuk alapján nyilvánították háborús bűnösnek, továbbá az 1945. március 26-ai határozatát, amellyel a Titeli Járáshoz tartozó Mozsor lakosait nyilvánították nemzeti hovatartozásuk alapján háborús bűnösnek, nem megkérdőjelezve azon személyek egyénileg megállapított felelősségét, akiknek a bűnössége bizonyított.

A parlament az állami szervek azon aktusait is elítéli, amelyeket a Zsablyai község lakosaival szemben hoztak meg nemzeti hovatartozásuk alapján, a Csúrog község lakosaira vonatkozó, 1945. január 22-ei határozat analógia útján történő alkalmazásával. A dokumentum folytatásának értelmében a köztársasági parlament meggyőződését fejezi ki, hogy a kollektív felelősség alól való mentesítés, amellyel – az egykori állami szervek döntései útján – egyes nemzeti közösségeket sújtottak a második világháború után a Vajdaságban, a tolerancia szellemének és a nemzeti közösségek, valamint a Szerb Köztársaság valamennyi polgára közötti megbecsülés erősítésnek az érdekei szolgálja.

A Szerbiai Képviselőház síkra száll az ártatlanul elítéltek és ártatlan áldozatok teljes körű rehabilitációjáért, nem megkérdőjelezve azon személyek egyénileg megállapított felelősségét, akiknek a bűnössége független bíróság előtt, törvényes eljárásban került vagy kerül bizonyításra, áll a nyilatkozatban, mint ahogyan az is, hogy a parlament kifejezi Szerbia készségét arra, hogy folytassa a demokrácia, valamint az emberi és kisebbségi jogok, valamint polgári szabadságok fejlesztésének folyamatát, továbbá felszólít valamennyi állami szervet és polgárt, hogy teljes mértékben járuljanak hozzá a polgári egyenrangúságon, valamint az emberi és kisebbségi jogok és szabadságok maradéktalan tiszteletben tartásán alapuló közös élet feltételeink megteremtéséhez és erősítéséhez.

magyarszo.com

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »