Nincs még döntés Szíria brit támogatásáról

Az Amerikai Egyesült Államok bejelentette, hajlandó közvetlen katonai segítséget nyújtani a szír felkelőknek, azonban ennek részletei nem kerültek kifejtésre. A döntésre azt követően került sor, miután az USA hivatalosan arra a megállapításra jutott, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyvereket alkalmazott a felkelőkkel szemben.

Az Amerikai Egyesült Államok bejelentette, hajlandó közvetlen katonai segítséget nyújtani a szír felkelőknek, azonban ennek részletei nem kerültek kifejtésre. A döntésre azt követően került sor, miután az USA hivatalosan arra a megállapításra jutott, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyvereket alkalmazott a felkelőkkel szemben.

Nagy-Britannia egyelőre habozik azt illetően, hogy hasonló lépésekre szánja el magát, mint az Egyesült Államok vezetése, tudósított a BBC brit hírtelevízió internetes portálja. A Downing Street-i brit miniszterelnöki hivatal képviselője úgy nyilatkozott, jelenleg is tárgyalnak több partnerükkel, azonban még nem alakítottak ki végleges álláspontot a kérdésben.

A brit közvéleményben sincs egységes álláspont egy esetleges brit beavatkozást illetően. William Hague brit külügyminiszter kiemelte, Nagy-Britanniának „fel kell készülnie arra, hogy többet tegyen” a szíriai konfliktus lezárása érdekében. John Baron konzervatív képviselő azonban óva intette David Cameron brit miniszterelnököt: ne hamarkodja el döntését, hogy követi-e az amerikai példát. Nem ő az egyetlen a toryk közül – 81 képviselő még e hónapban adott át egy levelet Cameronnak, amelyben azt követelik, hogy a parlamenti képviselőknek is legyen beleszólásuk egy Szíriával kapcsolatos döntésben.

Ellenzéki oldalról főként azt kritizálták, hogy a kormány eddig nagyrészt az EU szíriai fegyverembargója ellen harcolt, ahelyett, hogy azon fáradozott volna, hogy tető alá hozza a szír polgárháborút lezárni kívánó genfi béketárgyalásokat, amelyek időpontja már most júliusra tolódott.

Az Amerikai Egyesült Államok szerepvállalásának részletei a már két éve folyó szíriai polgárháborúban még kérdésesek, egy azonban biztos: az amerikai elnök döntése meghatározó téma lehet a napokban Nagy-Britanniában megrendezésre kerülő G8-csúcs napirendjén.

Gömöri Roland

Friss hírek