Alkotmánymódosítás: négy évre csökken az államfő mandátuma

Öt évről négy évre csökken a román  államfő mandátuma – egyebek mellett erről döntött hétfői ülésén (ötödik munkanapján) a délelőtti cikkelyenkénti vita során az alkotmánymódosító parlamenti bizottság.

A testület az államfő több jogát is korlátozta. E szerint továbbra is az elnök nevezi ki és váltja le a minisztereket, ám többé nem áll jogában visszautasítani a kormányfő jelöltjeit. Traian Băsescu jelenlegi államfő eddigi mandátuma alatt alkotmányos jogával élve többször is mondott már nemet a miniszterelnök javaslataira.

A parlamenti bizottság pontosította azt is, hogy az alkotmány szerint az államfő az Európai Tanácsnak csak azokon az ülésein képviseli Romániát, amelyen külpolitikai és biztonságpolitikai kérdések, illetve az EU-szerződés módosítása szerepelnek napirenden. A jelenlegi alaptörvény szerint az elnök vesz részt az ország képviseletében az EU kormány- és államfőinek tanácskozásán.

A testület beemelte a szövegtervezetbe azt a korábban törvényben már elfogadott előírást, amely szerint az referendumok érvényességi küszöbe ötvenről harminc százalékra csökken. Ezt az RMDSZ ellenezte – mondta el Máté András frakcióvezető, a bizottság tagja.

A képviselő nemmel szavazott arra is, hogy az államfőt közvetlen úton választják meg. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ álláspontja szerint Romániának parlamenti köztársaságnak kellene lennie, és az államfőt a törvényhozói testületnek kellene megválasztania.

Kitekintő / maszol.ro

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »